2013. június 30., vasárnap

Kampány az ittas vezetés ellen

Július elsejétől tovább szigorodik az ittas vezetés megítélése Magyarországon: az eddigi 0,8 ezrelékes véralkoholszint helyett 0,5 ezrelék lesz az a határ, ami után már büntetőeljárás indul a sofőr ellen.  Ennek kapcsán megvizsgáltuk a MADD, azaz a Mothers Against Drunk Driving figyelemfelkeltő kampányait.
A non-profit szervezet Amerika egyik legkedveltebb egyesületévé nőtte ki magát az elmúlt évek alatt. A MADD-et 1980-ban Candy Lighter alapította, akinek a lánya Cari egy autóbalesetben veszítette el az életét. A balesetet egy részeg sofőr okozta. A szervezet legkiemelkedőbb és egyben legismertebb aktivistája Beckie Brown volt.  Beckie fia, Marcus Daniel Brown 1979-ben, 18 évesen halt meg egy autóbalesetben, amit egy 19 éves ittas sofőr okozott. Beckie nevéhez köthető, hogy Amerikában az alkoholfogyasztás korhatárát 21 évre emelték.
A non-profit egyesület 1984-ben változtatta meg a nevét, eredetileg Mothers Against Drunk Drivers névvel indult, azonban a tagok belátták, hogy nem az egyes személyek, sokkal inkább a társadalmi jelenség ellen kell fellépni. Többszöri újratárgyalások után, 1999-ben született meg a máig érvényben lévő missziója a szervezetnek: megállítani az ittas vezetést, támogatni az ittas vezetés áldozatait és megelőzni a korhatár alatti alkoholfogyasztást.
A szervezet a kormány, a tanárok, a média sőt a társadalom támogatását is élvezi. Nemhiába, a MADD  kampányai egytől-egyig sokkolóak, ám beszédesek. A kampányok középpontjában legtöbbször fiatalok állnak, hiszen a szervezet célcsoportját is elsősorban ők alkotják. A hirdetések kitérnek olyan tipikus helyzetekre is, amikor a fiatalok nagyobb eséllyel fogyasztanak alkoholt (pl.: diplomaosztó).
Cikkünkbe kiválogattuk a szerintünk legfigyelemfelkeltőbb, legsokkolóbb MADD hirdetéseket. Többet a szervezetről itt találtok: http://www.madd.org/



Princz Viktória

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése